Diákunk sikere

2024.02.01 Hírek Közérdekű

Sitkei Bíbor Virág képviselheti vármegyénket a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési verseny országos döntőjében


Sitkei Bíbor Virág képviselheti vármegyénket a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési verseny országos döntőjében

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) idén már második alkalommal hirdette meg az országos, szakmai megmérettetést az egészségügyi szakképzésben tanulók számára.
A versenyzők tudásának felmérése három fordulóban történik. Az iskolán belüli elődöntők már tavaly, egy interaktív verseny keretében lezajlottak, ahol egy 30 kérdésből álló tesztben kellett számot adniuk a diákoknak tudásukról. A második rostát, a vármegyei döntőket január utolsó napján tartották.

Szabó Diána, Sitkei Bíbor Virág és Bencsik Alex Márton a verseny kezdésére várva. fotó: TVBJ Kórház

A Tolna vármegyei döntőbe a Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola 11. évfolyamos, nappali tagozatos diákjai: Szabó Diána, Bencsik Alex Márton és Sitkei Bíbor Virág jutottak be, akik a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Skill-laborjában mérkőztek meg egymással az országos döntőbe jutásért.

A zsűri tagjai köszöntik a versenyzőket. fotó: TVBJ Kórház

A versenyt ünnepélyesen Munk János Tamásné, a MESZK Tolna Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, valamint Schneidler Mónika, Tolna vármegyei vezető ápoló nyitotta meg. Pappné Kozma Krisztina, a kórház ápolási igazgatója, hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott a versenyen részt venni, de a diákokhoz intézett köszöntőlevelében elmondta: a szekszárdi Balassa kórház kiemelt hangsúlyt fektet a jövő ápolóinak képzésére, ezért nagy öröm számára, hogy az intézmény európai szintű Skill laborja adhat otthont e nemes, szakmai megmérettetésnek.

Bencsik Alex Márton pelenkázza a szimulációs babát. Fotó: TVBJ Kórház

A tanulók között sorsolással dőlt el a sorrend, mindhárom diák „Alapápolás-gondozás, elsősegély nyújtási alapismeretek” témakörökben kapta versenyfeladatát, melyeket
a Skill-laborban található szimulációs eszközökön, szükség esetén imitátorok bevonásával kellett megoldani, mindösszesen 30 perc alatt. A versenyen egy csecsemőt kellett ellátni, rajta súlyt, fej- és mellkas körtérfogatot mérni, bepelenkázni, felöltöztetni úgy, hogy közben az „aggódó édesanya” is jelen volt.  

Szabó Diána öltözteti a kisbabát a versenyfeladatának megfelelően. Fotó: TVBJ Kórház

A vármegyei döntőben 3 tagból álló versenybizottság értékelte a tanulók munkáját.

A győztest Munk János Tamásné, a MESZK Tolna Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, Dr. Felföldiné Feil Jusztina Judit, a MESZK Tolna Vármegyei Területi Szervezetének fekvőbeteg ellátási alelnöke, valamint Kovács Orsolya, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház egészségügyi tanára választotta ki a három indulóból.

Sitkei Bíbor Virág leméri a csecsemő súlyát. Fotó: TVBJ Kórház

A feladat egy két hónapos csecsemőnek az alapellátása volt. Az értékelés a MESZK országos elnöksége által készített adatlapon történt. Vizsgáltuk a beteg és az eszközök előkészítését, a szabályos kivitelezéseket, a higiénia szigorú betartását, végül pedig, hogy mennyire tettek rendet maguk körül a versenyzők. Fontos volt az értékelésben a kommunikáció, lehetett és kellett is beszélni a kis pácienshez, valamint a jelen lévő anyukát is kellett informálni arról, hogy éppen mit csinálunk. Nehéz volt a zsűri dolga a döntésnél, mert mindhárom induló más és más dologban volt erősebb. Végül néhány ponttal Sitkei Bíbor Virág bizonyult a legjobbnak, ő képviselheti vármegyénket az országos, szakmai megmérettetésen- összegezte a versenyt Munk János Tamásné.  

Az országos döntőben Sitkei Bíbor Virág képviselheti Tolna vármegyét. Fotó: TVBJ Kórház

Bíbor szerényen vette tudomásul sikerét, rövidtávú elképzeléseiben elsődlegesen a jövő évi sikeres érettségi szerepel.

Bejárunk ápolási gyakorlatra a Tolna vármegyei Balassa János Kórházba, már most imádom a munkát, nagyon szeretek másokon segíteni. Ez a legszebb az egészségügyi hivatásban. Rendkívül motivál a most elért eredményem, távolabbi terveim között még az orvosi egyetem elvégzése is szerepel. Tanáraim segítségével igyekszem nagyon felkészülni az országos döntőre, hogy ott is minél jobb eredményt érjek el – mondta Sitkei Bíbor Virág, a  Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola a 11. évfolyamos tanulója.    

Az országos döntő időpontját még nem hozták nyilvánosságra, egy azonban biztos: Bíbor Virággal jó esélyekkel vághat neki Tolna vármegye a megmérettetésnek.

 

Gratulálunk, sok sikert a döntőben!